making of Simon and Garfunkel

Beszkenneltem pár rajzot amiket még a pre-prodaksönhöz készítettem.
A képek leginkább a női karaktert ábrázoják ugyanis a filmben ez volt az a figura akinek a kinézetét nagyrészt én terveztem. A storyboard amit felteszek csak egy második verzió volt. Márk durván felsnittelte az egész filmet papíron de a képek sorrendje nem volt tisztán követhető ezért én is csináltam egy verziót amiben sorrendbe kerültek a rajzok egymás után. A végleges plánok persze sokkal változatosabbak lettek ennél hiszen ez inkábbba cselekményt tette átláthatóbbá számunkra.


A női karaktert pár ember szerint a barátnőmről mintáztam ami lehet, hogy igaz valamelyest, az viszont tuti, hogy amikor elkezdtem tervezni a karaktert nem belőle hanem sokkal inkább ebből a fotóból indultam ki.

A fotót a sexypeople blogon találtam.


Mikor megtaláltam a nekem legszimpatikusabb karaktert elkezdtem rajzolgatni, karakterizálni egszerűsíteni. Elég sok rajz készült.

Plasztilinből csináltam egy hozzávetőleges tervet (szürke), majd piciben megmintáztam sima gyurmából is. Ezek után hungarocel alapra száradós gyurmából megcsináltam azt az alapot ami nem animálandó tehát kemény maradhat. Ilyen lett az orr, és a fej nagy része. Erre kerültek fel a puha gyurma szájak meg hajak, meg egy műanyagból és drótból készült szemüveg. Emellett készült egy külön arc a nőnek szintén hungarocel alapra ami teljesen gyurmából volt mintázva, így könnyebben volt alakítható. Ezt rugta szét az a hatalmas láb.

Tóth Luca képén jól látni Márk bábja is ugyanígy készült.

A film elejére tett családi képekből még tervezek egy postot. Addíg is szevasztok!

2 megjegyzés:

Csacso írta...

Köszi, a részletek, folyamatok megosztását!
A technikai megvalósítás nagyon tetszik, szépek a bevilágítások (1-2 kivételnél).
A végeredmény már kevésbé volt élvezetes, hiányoltam a jó történetet. A munkaterületről kijövő képek sem adtak hozzá pluszt –azt én bakinak veszem. Élő személyek szerepeltetése sem illet nekem a képbe.
Gratula, a sok jó megoldáshoz! Kár lenne lemondani a stílusról, a következők feltehetőleg egyre jobbak lennének ;)

Miklós Felvidéki írta...

Köszönöm a kommentet! Azért sem valószínű hogy legközelebb fogunk bábozni mert költséges bonyolult és nincs több báb animációs feladat, de azért kösz a bátorító szavakat;)
A történet adott volt mindenkinek nagyjából. Azonban a műfajidegennek ható megoldások a mi kisérletezéseink eredményei.